Soha nem vitatnám a hasznát, hogy elérkezett ennek is az ideje! Kellett, így fordult az emberiség újra a nem látható dolgok felé.

Viszont átjárja egy rossz íz a számat tőlem, és  a hozzá köthető ideáktól. Szabadságot hirdet, és kér, szorgalmazza ,hogy fedezzük fel magunkat, meg a bennünk élő Istent, űrlényt,buddhát akármit. Elmondja, hogy uralhatjuk életünket, képesek vagyunk teremteni, és egyébként is frankók vagyunk. Aztán nyakon vágja az egész gondoloat menetet, azzal, hogy a másik oldalra démonokat,űrlényeket,Istent vizuál, és rájuk keni összes nyomoruságunkat.

Meglehetősen gyermeteg felfogás, és ez az ami idáig vezetett minket. Elkéne dönteni, hogy akkor most szabad lények vagyunk, de akkor vállaljuk a felelőséget is azokért a dolgokat amiket elszoktunk cseszni.

Nem lehetünk egyszerre szabad lények, és ronda erők által megvezett szerencsétlen szolganép.

Tegnap egy honlapot böngésztem, mit ne mondjak gyönyörű! Fenomenális!

Rengeteg téma van rajta, konkrétan google segítségével bukkantam rá, 2012 volt a keresőszó.

A honlap egyik célja, hogy Földi Galaktikus hadsereget szervez, mert ugye a föderációnak kellenek a hű katonák. (sok volt a star trek asszem.)

Belekeveredik egy csipetnyi fényharcos ideológia, szcientológia,buddhizmus,kereszténység,összeesküvés elmélet a bildenberg csoportól kezdve az illuminátusig. Beszélnek aurától kezdve a fénysebesség átlépésig, és egyes kommentelők, sőt maga a honlap készítő ufokkal beszélgetnek. (én nem értem, lehet, hogy bennem van a hiba, miért nem beszélgetnek velem is? Életemben egyszer! fordult elő, hogy valami hozzám szólt, amikor elaludtam, pedig nem volt szabad, és egy női hang olyan erősen mondta ki a nevemet, hogy azonnal felébredtem, és kiugrottam az ágyból, mert azt hittem áll valaki mellettem.Csak ennyi történt, teljes sztorit egy hang se mondott el nekem. Pedig nyitott lennék rá, minden bizonnyal, nem hiszek elégé...)

Szentül hiszem, hogy egy magyarázat van a világra, és minden ideológia csak ennek az igazságnak az egyik oldalát, olvasatát mondja el. Tehát összegezve, korántsém az a problémám, hogy minden New Age-s ágat felsorolnak, de csak odavetik őket,úgy ahogy vannak, megsem kísérlik értelmezi, lehántani róluk a felesleget, és összeegyeztetni.

Igazi babiloni zűrzavar ez a New Age.

Ja, igen és amit végső soron akartam írni róla, az,hogy elkéne vetni mind azt ami azt hirdeti, hogy mi befolyás alatt állunk. Múltbéli tetteink gyerekesek voltak, az újkori tettek pedig egy kamasz viselkedése. Semmiképp nem lehet az a megoldás ,hogy újra gyermekkorba taszítjuk az emberiséget azzal, hogy nem ismerjük el a felelősségünket.

Ideje lenne inkább afelé hajlani, hogy felnőjünk, aminek az az ismérve, hogy nem fogodkozunk többé angyalokba, entitásokba és egyéb mankókra, hanem felállunk, kihúzzuk magunkat, és azt mondjuk, nagyon rossz ez az út amerre haladunk. Nem Isten fog minket büntetni, semmi szükség erre, magunknak is eltudjuk intézni bukásunkat is,felemelkedésünket is. Elengedték a kezünket, kikéne költözni otthonról.

Gyakoroljuk együtt: Miénk a felelősség, a döntés joga, most és mindörökké...Ámen

Mielőtt az jönne le rólam,hogy mindent ellenzek.(biztos nincs bennem elég elfogadás), leszögezem, hogy vannak dolgok amikről tapasztalattal rendelkezem, és nem vonom kétségbe a létjogosultságát.

Például  a keleti filózófiák, és igen a buddhizmus is ilyen.Az egyik posztban ugyan szidtam, de az a nyugati hígitott buddhizmusnak szólt. A thai chi is elnyerte helyeslésem, bár nem gyakorlom, de látom a pozítiv hatásait.

Agykontroll, elvégeztem, bár ritkán alkalmazom, de hat és ez tény, ugyan ugy mint a meditációs technikák. Az egyetlen dolog ami nem szokott tetszeni benne, ha valaki ezzek űzésével feljebb valóságot képzel, na akkor szoktam összehúzni a szemem.

Metafizika. Ez az egyik kedvencem. Amikor a tudomány találkozik a lélekkel.

Reiki. Jó kezekben igen hatásos.

Öngyógyítás. Na ez ami tuti létezik. Ráborítottam a karomra könyöktől az utolsó ujjpercig forró kb. 90 fokos olajat. (béna voltam). Nagyon ronda volt, tulajdonképp a bőröm felső rétegét leégettem. Piszokul fájt, és mivel a lábamat már egyszer elintéztem forró vízzel, aggódtam ,hogy foltos marad. Két hét alatt meggyógyult, orvos sem látott, és nyoma sem maradt. Egész egyszerűen eldöntöttem, hogy így lesz.

Gyógynövények. Ezt nem is fejtem ki, tudományos alapjai vannak.

Masszázsok, egy jó masszázs (no nem a svéd, mert abba belehalok) csodát művel, kilos súlyokat vesz le az emberről.

Állat terápiák. Ez sem szorul magyarázatra, aki szereti az állatokat (aki nem azzal baj van), tudja mi mindenben segíthetnek nekünk. Konkrétan nekem egy macska volt a társam életem legsötétebb éveiben, amikor a szörnyű magányt olyan értelmes kedvességel oldotta, hogy hálás vagyok neki a mai napig.

Pozítiv gondolkozás. Ezt is szidtam, de nem a jogosultságát, hanem a mellékvágányait.

Ima, mantra, ének. Lélekbalzsam, a meditáció formái. Klasszak.

Akupunktúra. Ez is már bizonyitott dolog.

Nagyon sokáig szajkózták nekem ezt a szót, főleg amikor isten adta mérgemet tolmácsoltam. Úgy bántak velem, mint egy eltévedt gyermekkel. Azt mondták ha tudatosabb lennék, akkor nem lennék mérges. Én meg azt válaszoltam, hogy inkább leszek mérges, mert az természetesebb állapot, mint az a mű, jovális félmosoly amit ők produkálnak.

De egyre csak mondogatták légy Tudatos. Így nagy t-vel. Rendben gondoltam, az leszek, megpróbálom. De nem tudtam mi az! Az ember meg ugye kérdez, hát megkérdeztem.Mi a tudatosság. Szép kerek szemeket kaptam válaszul, de válasz az nyista. Persze mondtak valamit arról, hogy minden egyes tettemre eszeveszetten koncentrálok, és megtudom mondani, hogy mit ettem pontosan 20 évvel ezelőtt, ezen a napon. Nem értettem, miért kéne ilyen lényegtelen dolgokra emlékeznem? Emlékszem amikor a legjobb barátom ,egy szörnyű baleset után végre magához tért, és megkaptam tőle az első mosolyát! Emlékszem, ahogy órákat töltöttem az ágya mellett és vég nélkül viccet meséltem neki, mert imádta őket, és biztam benne ,hogy a hangom itt marasztalja. Később azt mondta, hogy tetszettek neki a viccek.

Emlékszem a szörnyű gyerekkori csalódásokra, amikor érthetetlenül álltam az előtt, amikor ok nélkül voltak gonoszak velem.

Az első kutyámra, ahogy apám hazahozta egy darab újságpapírba rejtve, és meglepődtem, ahogy a meleg kis test megmozdult kezeimben.

Emlékszem amikor először bántottam állatot, egy gyík volt, és féltek tőle a többiek. Mindig is bátor voltam, így egy követ dobtam rá,amitől leszakadt a farka. Akkor azt hittem megöltem, zokogva mentem anyához, azt hittem, hogy elpusztítottam, és rémesen sajgott tőle a lelkem.

Emlékszem a mamámra, ahogy megsimogatja a hátam, sose volt olyan ember aki túl sok érzelemmel fordulna másokhoz, de felnőttként ma is néha megteszi, és tudom, hogy szeret.

De nem az agyam emlékszik, hanem a szívem és a lelkem. Minden egyes érzelemre nagyon is jól emlékeznek.Szenvedélyes szerelemre, keserű elhagyatásra, megalázottságra,bosszúvágyra,gyülőletre,örömre,enyém a világ érzésre, szívszaggató zokogásra, röhögő görcsre, arra hogy otthon vagyok, arra hogy elhagyatott vagyok, hogy tudom Isten velem van, és néha nem érzem őt. Az igyekezettre ,hogy valakivel jót tegyek, és örülni lássam, és a diadal érzetre amikor ellenségem saját dugájába dőlt. Voltak büszkék rám, és szégyeltek néha. Leírni is fantasztikus. Alig éltem és már mennyi mindenem van!

Mi fog még rám várni?

Az anyai szeretett,féltés, hogy megfojtom menten a saját kölkömet, öregedni fogok, és félni fogok a haláltól. Lesznek újabb diadal menetek, és mély szakadékok.

Beleszédülök ebbe a sok állapotba! Szeretek élni! Megakarok halni! Újra meg újra meg újra!

Ez egy remek játék! (no persze a szakadék alján nem gondolom mindig így, de mindig is volt egy részem, ami a legnagyobb tragédiát is élvezni tudta! Az a részem ami azt mondja jóra-rosszra, hogy ugyan, ne vedd olyan komolyan.)

De arra ,hogy mit ettem 20 évvel ezelőtt nem emlékszem. Szerintem túl boldog vagy túl szomorú voltam ahhoz hogy megjegyezzem :)

Ma az egyik munkahelyemen arra próbáltak rávenni, hogy hazudjak egy aprót az ügyfeleknek, hogy jobban menjen a bolt, és szelíden hozzátették, hogy miért lennék a saját pénztárcám ellensége. Nem tetszett, ahogy eddig se tetszett, nem is tettem soha, kifele is áll a rudam onnan.

Mindenesetre kifakadtam az egyik kolléganőmnek, hogy miért kell hazudnom, olyanoknak akiknek így is eleget hazudnak? Kis ember vagyok én, nincs kedvem kihasználni a kisembereket. A kolléga bólogatott, majd hozzá tette ,hogy becsületesen nem lehet boldogulni. Annyit válaszoltam rá, hogy szemet hunyok afelett, ha valaki az államtól lop, nem jó és helyeslendő, de muszájból teszik az emberek, de hogy saját kutyájának kölykének hazudozzon az azért főbűn.

Tudom, furcsán látom a világot, ahogy párom mondaná extrémen gondolkodom, de elég volt, hogy emiatt szarul érezzem magam. Én furcsa vagyok, sokan mondták, és akkor mi van?

Most tegyem hozzá, hogy aki erre szólított fel, az megszállott pozítiv gondolkodó?

Akkor vegyük át ezt mégegyszer. A pozítiv gondolkodás azt mondja, hogy ne aggódj van mindenből elég. Tehát nem kell hazudnom, hogy nekem több legyen. Punktum.

Csak most, csak önöknek két hétvége alatt elsajátíthatják azt amit elődeink évtizedek alatt tanultak meg, és a nap fénypontjaként,a József Attila szocreál művházban, az ócska műszálas vörösfüggönyök között megkapják oklevélben, hogy önök mostantól hivatalosan is a Jóisten és angyalai megbízottjai, és hatalmukban áll az Orion űrlényeivel eszmecserét folytatni, hogy józanabb embertársai szemébe vághassák, mennyire alulfejlettek.

Csodálatos!

Na kérem szépen, hiába öntünk parfümöt egy kupac szarra, nem sokat változtat a lényegén.

Ha egy torzult elmét meggyőzünk arról, hogy két nap aktív bullshit hallgatás után megváltozott, és felhatalmazzuk ,hogy megmondja a frankót embertársainak abból csak baj lesz.

Érdemi változás nem fog történni, de tuti ,hogy nevetségessé teszi magát, és halálra fogja zaklatni környzetét.

Vegyük a kedvenc alfajomat, Kis Terézt, az elvált, elhízott, és unatkozó középkorú asszonyt. Elméje a totális káosz. Először is vacak a munkája, a házassága tönkre ment, kamaszlányával barátnő,kamaszfiával pedig háborús ellenfél. Megkapta a lakást, megél valahogy, de baromira unatkozik, ráadásul bevan gőzölve, hogy élete nem úgy nézik ki ahogy kéne. Marhára nem elégedett. Nem történik vele semmi, csak felkel, melózik, haza megy háztartás, meg barátok közt. Közben azért gondolkozik, mert érzi ,hogy valami mégsincs rendben. Szeretné a változást. Nem azt mondom, hogy ostoba, nem az, de amikor ennyire egysíkú az élet, mint amennyire sokunk élete az, akkor valami bennünk elkezd mocorógni. Nem hagyja a gondolat, hogy nem lehet csak ennyi az élet, és nagyon szeretne kitörni belőle, és főképp irányítani szeretné, mert élete kis tragédiái űgy tűnnek számára, hogy jogtalanok.

Kezébe került egy könyv, ami elmagyarázza neki ,hogy a negatív gondolkodás, az ördög, űrlények, karma stb okozta élete szenvedését, és rögtön megoldást is nyújt. Vegyük a pozítiv gondolkodást, mert az nagyon menő mostanába. (amiben magam is hiszek, de azért valljuk be, nem olyan könnyű, mint ahogy az levan írva.)

Felülvizsgálja magát, és rájön a rengeteg rossz gondolatra. Ami jó dolog. Aztán erőszakot tesz magán, és olyan erősen próbál pozítivan gondolkodni, hogy ráfagy az arcára a mosoly. Ami rossz. A negatív dolgok az életünkben nem úgy működnek, hogy erőszakot lehet tenni rajtuk. Nekem is vannak olyan tiszteletköreim, amik saját démonjaimmal járok. Van olyan amit évekig kergettem. Ilyen a nőiességem. Valamiért szentül megvoltam győződve, hogy ez hiányzik belőlem, és ahelyett, hogy alaposan szemügyre vettem volna magam, inkább azt mondtam nem is kell, majd vagány csajszi leszek. Erőlködtem, és erőltetetett vagányságommal elmartam az embereket. Tudtam róla.Persze! Letudtam győzni pozítiv gondolatokkal? Nem!

Aztán munkába álltam egy telemarketing cégnél. Egy nap alatt  hívásból 6szor megdicsértek a kedves,csengő nőies hangomért. Leállt az agyam. Nekem kedves hangom van? Én mély hangot hallok, csöppet sem csengőt. Persze rájöhettem volna, hogy amit én hallok, és amit mások az erősen különbözik. Felvettem hát ahogy beszélek, és visszahallgattam. Ledöbbentem. Ez egy nő hangja. Nem egy vagány csajszié, hanem egy felnőtt nő hangja, és valóban búg, és cseng. Nahát! Beszélni kezdtem, kedvesen, dallamosan, tudatosan, és figyeltem. Nocsak, mennyivel másabb a hatás, mint amikor erőlködök, hogy bebizonyítsam, nem is vagyok nő. Hát dehogynem. Mi más lennék? Miért akarnék más lenni?

Aztán a gyerekek. Erről is az volt a hitem, hogy nekem aztán nem valóak, nem tudom kezelni őket. Aztán az élet mellém küldött egy 8 éves fiút,akit nem kerülthettem ki. Ott volt minden második hétvégén, és hol dühödten, hol makacs ellenállással néztünk egymásra. Egyszer aztán az állóháború közepette, előtört belőlem egy halk hangnem, valami ami bennem volt, de tagadtam létezését. Lehajoltam hozzá, és azt mondtam neki, hogy szeretem, nem vagyok az ellenségem, nem érdemes háboruznunk. Mellettem állt egy másik személy is aki akkor eléggé kritikusan állt hozzám, szóval, lehetett hinni a dicséretének, mert elég ritkaság számba ment. Valami csoda történt. A gyerek arcáról leolvadt az ellenállás, megváltozott a légkör. Ez volt ám a beavatás!

Mindenki megkapta a magáét. Megtanultam azt, hogy van bennem egy hang ami egy mondattal elsimítja az a háborút. A gyerek megtanulta, hogy nem mindig ellenség az, akit annak gondol.

Megváltozott a kapcsolatunk. Mostmár a szoknyámba kapaszkodik ,ha fél, és megkér, hogy együtt aludjunk el. Nohát! Nem fizettem ezért. Nem két hétvége alatt avattak be abba amit úgy hívnak nő vagy az amit úgy hívnak anya. (nem vagyok még teljes anya, majd ha sajátom lesz, ez az anyaság az általános női tulajdonság ami óvó-védő, tanító tulajdonság.)

Egy pillanat volt mindkettő. Megértem rá. Ennyi.

Ezek voltak a beavatások, mert sziklaszilárdan megmaradtak, átírták a negatív gondolatokat bennem. Nem erőlködtem értük, csak eljöttek értem. Amúgy meg köszönett érte, mert nagy terhet vettek le rólam.

Amit elakartam mondani ezzel, hogy ne fecséreljük az időnket álbeavatásokkal, vegyük észre azokat a pillanatokat, amikor úgy érezzük, hogy valami belülről jön, ami erős, nyugodt, és magabiztos, nyilatkozik a szánkon keresztül, és aztán ott állunk megdöbbenve, hogy ez is én vagyok. Na ez az amikor szintet lépünk. Nem leszünk ugyan papok és papnők, sem mesterek. Jobb emberek leszünk. Miért nem elég?

 Ez a mondat amit minden kezdő ezosnak a szájába kéne rágni. Ha ezt végre elhinnék nem lenne szükség, hogy idióta neveket adjanak maguknak, vagy előző életekben kutakodjanak valamiféle önigazolás után. Mennyivel jobb lenne, ha nem kéne azon  erőlködjenek, hogy valami kapcsoltatot találjanak egyiptom-atlantisz-druida vonalon, és szajkózzák, hogy én egy pap-papnő reinkarnációja vagyok. Nem is értem ezt a divatot, ha feltételezik, hogy a fejlődés lineáris, akkor máris bukik az elmélet, hogy egy tiszta életután Kiss Terézként éljenek a Földön, zsíros hajjal, és hájjal egyenesen a 13.kerből. Nekem személyesen rossz szájízem lenne, ha ilyen fényes karrier után, ennyit kapnék, persze ha jó lennék önámításban, mondhatnám ,hogy most a szerény életet gyakorlom. Nekem is mondtak ezt-azt az előző életből, volt benne királynő meg javasasszony, de nem vettem túl komolyan, mert az alany erősen bódult állapotban volt. A kedvencem viszont az amikor azt találták mondani, hogy tulajdonképpen egy apáca zabigyereke voltam, egy férfiak uralta korban, és annyira nehezen viseltem el az életemet, hogy felkötöttem magam. Erre csak felnevetni tudtam, és azt mondtam ,hogy akkor már félsiker hogy most már 8 évvel túléltem magamat, és nem szándékozom újra fellógatni magam.

Eszembe jutott, hogy ha így ömlik belőlem a szó, akkor hamarosan megtöltöm ezt a blogot, már pedig életemben nem tört föl belölem ennyi karakter, tehát rengeteg a mondani valóm.

Ha pedig sokat irogatok, akkor hamarosan olvasom is lesz, ha pedig olvasom lesz, lesz kritikusom is, és szembe kell néznem azzal, hogy mivel nem pályázom népszerűségre, megfogom osztani a jó népet.

Ezért egy kicsit kifejteném azt a világot ami az én szemeimen keresztül látszodik.

Nem vagyok valami nagy guru, nem is akarnék az lenni, mert nehezen viselném, hogy valaki vak rajongással viseltessék felém. Szörnyű érzés lehet, ha sokan tőled várják a megoldást, főleg ha hazudsz, de legalábbis nem tudod biztosan hogy igazad van. Bár eltudom képzelni ,hogy némely önjelölt próféta komolyan veszi azt az összefüggéstelen zagyvaságot ami kiömlik a száján.

Tehát, én nem vagyok guru. Nem pályázom rá. Nincs nálam a bölcsek köve. Mindent amit írók az a saját következtetésem.

Nem akarok senkit megbántani, és nincs bajom a hittel. Szeretném ha hinnének az emberek. Több hittel szebb lenne ez a világ, de mára kicsit megkopott a lelkesedés, köszönhetően a rengeteg vakvágánynak.

Nem haragszom én senkire, nem is utálok senkit, de nem viselem el a nyilvánvalóan téves utakat.

Honnan tudom, hogy valami téves út? Érzem is értem is, ilyen egyszerű ez.

Kezdjük egy egyszerű tétellel, ami minden vallásban benne van. Isten van, szeret minket, saját képmására teremtett, és szabad akaratot adott.

Kb. főtétel, a hit alkotmánya. Rengeteg vallás mondja ezt magáénak, hogy aztán apróbb csúsztatásokkal teljesen eltérjen tőle.

Mondok egy példát. Isten szeret. De ha berág rád mész a pokolba.Mész a pokolba ha nem tartod be a játékszabályokat.

Ugyan emberek. Ha isten szeretete végtelen, és feltételezzük azt, hogy Isten több mint egy ember, akkor Isten szeretetének is többnek kell lennie annál amit egy ember képes érezni.Ha én anya vagyok megbocsájtok a gyermekemnek, és biztos nem akarnám azt, hogy szenvedjen.Szeretném ,ha tanulna a hibáiból, és boldog lenne. Miért tenne Isten másképp?

Nem hinném ,hogy egy pszihopata lenne, aki árgus szemmel nézné minden botlásunkat, hogy feljegyezhesse, és aztán örökön-örökké száműzön minket valami rusnya helyre. Mert minek fent tartani a poklot, ha végleg elpusztíthat minket? Le lenne rólunk a gond, és nem kéne energiát belefeccölni, hogy fenttartsa a poklot. Hát akkor meg minek egy ilyen hely? A saját szórakoztatására? Nem hinném ,hogy ez összeférne a végtelen szeretetével.

Konklúzió: Ne tegyük be egy könyvbe a végtelen szeretetet meg a poklot, mert nagyon összeférhetetlenek.

Saját képmás és szabad akarat. Na jah kérem, ezekkel jár együtt a felelősség.

Ami annyit jelent, hogy én tehetek az életemről, és döntök, nem vezetik a kezem, hacsak nem kérem kimondottan, és amit elkövettem az is az enyém.

Tehát amikor ,olyanokat olvasok, hogy űrlények, meg arkangyalok, meg titokzatos entitások, akkor felmegy bennem a pumpa, mert ezek nem mások mint a felelősség alóli kibúvás. Nem én tehetek róla, hanem a csillagok, az idegenek, a sors stb.

Az a véleményem, hogy az emberek többsége akkor fordul az ezotériához, ha unalmas az élete, vagy úgy elcseszte, hogy fogalma sincs ,hogy mit tegyen. Valamiért az önjelölt boszorkányok többsége a középkorú elvált nők közül kerül ki, a férfi kuruzslók pedig azok az urak ,akik nem igazán tudtak érvényesülni az életben. Itt rengeteg csodálot tudnak összeszedni, és benéz nekik egy két numera is. Gyönyörű színjátékot játszanak.

Kitöltik unalmas életüket. Befolyással lehetnek végre másokra, figyelmet kapnak, és végre valamit elérnek ebben az életben, így lesz a szükős panellakás titokzatós jósda.

Értem én, hogy a mai világban elveszett a lelki fogodzó,de azért mégse töltsük ki szeméttel!

Elnézést, hogy összefüggéstelenül írók, de ömlenek a gondolatok, és le kell írnom őket. Gyorsan írok, ezért előfordul egy-pár nyelvtani hiba grammar-nácik kegyelmezzenek.

Jártatok már ezo boltban? Nem tűnödtetek már el azon a rengeteg könyvön? Nem lehet mind igaz, mert az azt jelentené, hogy az űrlények által vezérelt világban élünk, akiktől az angyalok akarnak megszabadítani minket, kis isteneket, akik alá vannak rendelve a sorsnak a karmának, a csillagoknak, a számoknak, sőt totem állatunk is vezérel minket. De teljesen mindegy is, mert hamarosan itt az apokalipszis, ami után vagy marad valami vagy nem, de az is csak a kiválasztottaknak, a többiek meg bolygóstul, angyalostul mehetnek a levesbe, mert bár őket is szereti Isten, de nem annyira.

Zagyva.

Vagy ott vannak a talizmánok, amit nem is érdemes venni, mert fabatkát sem érnek, a talizmánokat az ember kapni szokta. Nekem egy apró műanyag zebrám van. Olcsó és gagyi, de kaptam a barátaimtól, és mindig emlékeztett arra, hogy nem vagyok egyedül. Kellemes dolog kézbe vennem.Jelent valamit.

Lezárom ezt a fejezetet, és rendezem gondolataimat.

Na ez az a könyv ami betette nálam végleg a kiskaput. A feléig még csak csendes kíváncsisággal olvastam, a közepe táján felszökött a szemöldököm, a végére pedig vinnyogtam tőle.

Az egész könyv alapja, hogy egy pszihomókushoz bevisznek egy gyereket aki tőle nem várt értelmességgel bevallja ,hogy ő bizony egy inuaki aki reinkarnálódott a földre valahonnan az Orion mellől.

Az első fejezetekben beszél a világáról, ahol már minden olyan tökéletes, hogy én belehalnék az unalomba. Tudom, hogy az ember mindig is vágyakozott valami utópisztikus tökéletességre, de bele kell gondolnunk, hogy nem az állapot okoz számunkra örömöt, hanem a fejlődés.

A bolygóján mindent a gondolkodás erejével végeznek el, még az élelmet is így állítják elő, elültetik a magot, rettenetesen koncentrálnak rá, és két bolygó fordulta alatt már ehetik is. (kb. 10 nap.) Nincsenek évszakok, mindig jó az idő.

A "politikai" berendezkedés tökéletes, mindenki egyszer sorra kerül benne, gyakorlatilag örökké élnek. Mindenki előállíthat magának bármit, és tökéletes harmóniával élnek a környezetükkel. Nem nevelnek gyereket, ezt megteszi helyettük valamiféle gyerekotthonok.

Nincsenek mulatságok, nincs birtoklás, nem hordanak ruhát stb...

Mi a problémám ezzel? Eltudom fogadni ezt a világot, ha kicsit rávilágítana arra, hogy akkor mit is csinálnak? Mert innen úgy tűnik ,hogy leginkább vannak. (kivéve, amikor ilyen elcseszett helyekre reinkálodnak mint a Föld).

Persze előkerül hamarosan a bűvös 2012, a  dátum, ahol annyi minden fog itt történni a dimenzió váltástól az apokalipszisig, hogy minden angyal, űrlény, egyéb entitás itt tobzódik, mintha valami katasztrófa turizmus lenne kialakulóban. Szerintem jegyeket kéne szednünk tőlük.

A könyv szerint mi felugrunk az ötödik dimenzióba, és ez nem elég (előkerül az emberi hiúság, nem ám csak úgy simán mennek itt a földön a dolgok...), hanem először a 10 világegyetem történetében a testünket is magunkkal visszük... Ami vagy sikerül, vagy nem. Bár a kisfiúban élő inuaki biztosít minket arról, hogy nagy valószínűséggel sikerül, de fent tartja magának a lehetőséget, hogy nem, és akkor megy a levesbe az egész bolygó az emberiséggel együtt. (Erre nekem egy mondás jutott eszembe: Isten nem kockajátékos...)

Persze nem sikerülhet ez mindenkinek, akik nem bírják elfogadni a változást, azok máshová kerülnek, (még jó ,hogy a szeretett végtelen, de úgy látszik, mégis van olyan vizsga amin meglehet bukni...).

Itt még csak csendes  morgolódást váltott ki belőlem a story, aztán jött a végső elemi csapás...

(dobpergééés)

anunnakik!

Ezek szörnyen gonosz űrlények, megszállják a bolygókat a nyersanyagokért, és szolgasorba taszítják a bolygó népségét. Az Inuakik is szívtak velük, de az ő dimenzió váltásukkor elmentek ezek a hüllő szerű lények, mert szegények annyira negatívok, hogy nem részesülnek isteni kegyben. Amúgy az anunnakik már régóta itt vannak, ők alakították ki az embert a majomból, a hiányzó láncszemnél történt genetikai ugrás az ő közreműködésükkel történt. Tehát az ember nem más mint némi majom DNS ötvözve anunnaki-inuaki dns-sel.

A könyv szerint, még mindig itt vannak, sőt vezetőink is azok, csak "álruhában". Az összes királyi család tulajdonképpen gyík, csak jól álcázzák magukat. (ezzel felmentést ad az emberiségnek a maga okozta nettó idiótasága miatt, amivel sikeresen vágja maga alatt a fát, mert hát a csúnya szívtelen űrlények vezetnek minket a szakadékba, mi nem is tehetünk semmiről.).

Ó, ki ne hagyjam a kedvenc részem, ahol részletesen leírja, hogy a föld csakráit ,hogy igyekszik tönkre tenni ez a sáska horda...izé hüllő. A csakrákra épít, így működés képtelenné téve őket. Ja és a kedven részem, hogy ROMÁNIA! mennyire tiszta hely, mert ott bizony alig vannak anunnakik, és egy csomó csakra is ott van úgy ám!

Hová is való az író? Naná ,hogy román. Sőt a gyerek megsúgja neki, hogy ő is inuaki, csak nem emlékszik rá. Csodálatos!

Egyszer olvasnék egy könyvet, ahol az író nem kiválasztott és az országa sem az. Nos megnyugtatlak benneteket, tudtommal én ember vagyok, és itt élek ebben a csodás,gyönyörű országban, ahol semmi nem történik. (tudtommal.)

Várjunk csak...nem csak öt ujjam van, tehát táltos kilőve, boszi sem vagyok, néha érzem ugyan, hogy megszáll valami, de az többnyire az ihlet.

Még fent tartom a lehetőséget, hogy én is gyík vagyok, hiszen, meleg időben gyorsabb a reakció időm, de a melleimből ítélve mégis emlős lennék, vagy annyira jól álcázom magam, hogy még nekem sem tűnt fel...

Nettó hülyeség ráta: 8/10

Kiskoromtól kezdve érdekelt, hogy van-e valami a kézzel fogható világ mögött. Az  a kristálytiszta gyermeki logika, ami akkor még a sajátom volt, azt mondta ,hogy nem lehet csak ennyi, nem tudta bele törődni.

Átrágtam magam sok-sok könyvön, előadáson, voltam kimondott ezoterikus társaságban, jártam agykontrollon, wicca fesztiválon, buddhista központban, egyházakban, és a legtöbbször rettenetesen felbosszantottam magam. Hál'istennek sosem voltam fanatizálható, nem tudták elérni ,hogy lemondjak a kritikus gondolkodásról. Rengetegszer rávilágítottam arra, hogy szemfényvesztés zajlik, aminek a vége mindig az lett a vége, hogy megkértek többször ne menjek.

Általános alsóban keresztény osztályba jártam, hittan órákkal és kötelező templomba járással próbáltak kereszténynek nevelni, de ott is folyton keresztkérdésekkel zaklattam a papokat. Nem is mindig tudtak válaszolni.

Már most szeretném leszögezni, hogy mélységesen hiszek Istenben (vagy legyen akármi a neve.). Épp ezért nem tűrhetem tovább, hogy ilyen eltorzult irományokkal, ideákkal gyalázzák az ami kedves a szívemnek.

A legutóbbi könyv elolvasása indított arra, hogy elkezdjem ezt a blogot, mert kikívánkozik belőlem.

Nem szeretnék senkit megbántani, de az önámítás felesleges kerülő utakhoz vezet...