Sok ismerősöm miután nem bírt az élettel, addig kapálóztak ezen a sárgolyón, amíg számomra egy meglehetősen unszimpatikus banda kihalászta őket az izzadságszagú akarásukból.
Még most leszögezném, hogy nagyon kedvelem a buddhizmust. De ez a nyugati módra gyártott plasztik vallás, amely kirúgja alólad a széket, de nem igen mutat alternatívát, na ez ami ismét emberiség elleni bűntett.
 
Nem másztam bele mélyen, és ennek az oka, az egyik alaptétele  mely szerint az élet szenvedés. Igen, az bakker, nem vurstliban vagyunk, de titkon legbelül, minden ember szeret szenvedni és drámázni, és ez a belső mozgató rugó az ami a langyos vízből fagyot generál.
Értem, hogy ez egy alaptétel, de kétségbe vonnám, hogy Buddha (ha ugyan ezt ő így fogalmazta meg), erre helyezte volna a hangsúlyt.
 
Mégis, az összes ismerősöm agyában ez a fájdalmas igazság vert gyökeret, és mint egy gaz beborította az agyukat. Minden egyes dolog ami belőlem élet igenlést váltott ki, az belőlük keserű sóhajt. Mantra ként mormolták, és ki akartak lépni a karma kerekéből, hogy eljussanak a nirvánába. Könnyedén átlépek azon, hogy ahhoz mindent el kéne engedni, (vagyis úgy gondolták hogy ők aztán elengedték.), köztük magát a szenvedést is. Nem hinném a megvilágosodáshoz vezető út tömény szenvedéssel lenne kirakva. (mint írtam nem merültem bele a témába, mert nem vagyok ázsiai, és nem nekem "készült" ez a vallás, és nem bízom azokban a médiákban, amelyek elhozzák nekem. Egy apró fordítási hiba, egy apró különbség a nyelvi leírásban vakvágányra vihet.) De amire emlékszem, a herceg elég sokáig koplalt, meg szenvedett, mire leesett neki, hogy ez még sem jó. Nem a jó út. Ezért kövérek a Buddhák, mert bizony felhagyott az önsanyargatással, és szerette a hasát nah...
 
Tehát, konklúzió, amíg valami fájdalmasan érint, nem tudom elhagyni, ezt csak akkor tehetem meg, ha már nem érdekel. Nem tudom, értjük-e a különbséget?
 
Mondok egy példát. A gyerek nem eltiltja magát a játékától, hanem egyik napról a másikra megunja. Leteszi,és feléje sem néz többé. Ilyen ez a földi élet is. Ki kell játszanunk benne magunkat, aztán egyszer megunjuk. ( legalábbis nekem ez a teóriám. Nem vagyok kapcsolatban sem istenséggel, sem arkangyallal, sem űrlénnyel.)
 
Aztán ott van az egyik meditációs táboruk. Egy szép napon ismerőseim, és az akkori párom beállított, hogy akkor ők mennek 5 napra buddhista táborba. Kérdeztem, hogy ugyan mit csináltok ott? Hát lyukat meditáltak a fejükre! Miért? Hogy halálukkor könnyebben távozhasson a lélek. Nem értem egészen én ezt. Kérdeztem is tőlük, hogy halálomkor nem megy el automatikusan el a lelkem? Az volt a válasz ,hogy ez segít tudatosan meghalni!
 
19 éves, és elmegy 5 napra hogy azon erőlködjön ,hogy tudatosan haljon meg! Ez igen! Ez bizarr!
 
Na de egy másik, történt ,hogy valaki valahol felvette ahogy a központban kántálnak (mormolnak, mantráznak stb.!). Ez történetesen egy szupertitkos mantra volt. (szupertitkos mantra európaiak kezében? Hö-hö-hö). Kiderült a hangfájl léte, és felbolydult a központ, ez tilos. (a mantra amúgy egy entitáshoz szólt, képről láttam, és szörnyen rusnya. Ez egy védő Buddha, fekete és fenyegető. Milyen meglepő a világ legbékésebb vallásától.) Nah elindult a banzáj. Kérték a felvételt. Nekem nem volt közöm az ügyhöz, csak ahhoz az emberhez aki ezt megtette, szóval belekerültem a képbe. Megfenyegettek, hogy rám szabadítják ezt az izét, ha nem teszek valamit. Konkrétan egyszer kopogtattak nálam és az egyikük bejött és eléggé érdekes viselkedést produkált. Úgy tűnt mint akit megszálltak, és elkapta a hasamat, összecsípte, és fenyegetett. Szépen megkértem, hogy ugyan engedjen el, és húzzon a picsába.
Az ügy lezárult.
 
Minden bizonnyal, vannak normálisak is közöttük, ezt nem vonom kétségbe. De súlyos lélektani problémákkal ilyen dolgokba belebonyolódni, nem egészséges. Mert ha torz a világkép, akkor minden torz ami azon át megy. Szóval szeretettel megkérném az ép elméjű buddhistákat, hogy nézzenek körbe két mantra között, és segítsenek azoknak, akik ilyen erősen félre értelmezik a dolgot.

A bejegyzés trackback címe:

https://neoezo.blog.hu/api/trackback/id/tr152460904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása